Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Szerelmi légyott...

2011.09.01

Szerelmi légyott...

Hosszú idő után, ismét írni támadt kedvem. Különösen szerencsétlen vagyok szerelmi ügyeimet illetően és a szerelmi kis afférjaim többnyire kérdéseket hagy maga után, de rá se rántok, ahogy lassan senki sem.

Kép forrása: Internet

Ma volt egy nagyon jó kis beszélgetésem egyik kedves ismerősömmel, Zolival a népvigalmi intézmény utcafronti teraszán, és ő döbbentett rá, hogy valóban minden okkal történik. Tudom, biztos hülyének tartasz, ahogy ezt olvasod, hogy ki ilyen buta, aki mindezt nem tudja, de az ész és a szív nagyon sokszor nincs helyén, így rossz döntéseket hozunk. Sokszor bizony. Legalábbis én. Nagyon keveset tanulok a hibáimból, pedig cosinusban és gyököt vonva is számolok, legalábbis gyökerekben, mert azokkal elég sokat találkozok, mégsem vagyok kertész. Van az-az általános szólás, hogy „én a bolondokat vonzom”! Na, nálam, ez beletrafált az egyenletbe, de még nem is akármennyire! Valóban mindig az kell, aki eldobhat, játszhat velem, akivel bizonytalan minden. Az egész életem. Mellette senkinek érzem magam, de nélküle még jobban érzem, hogy vesztes vagyok. Sose ad, csak kér, követelésekkel él irányomba, és nála nem én vagyok az a bizonyos befutó. Természetesen ő tudatosan nem is kezel Nr. 1-ként, hanem játszik a tűzzel, hódít, és hagyja magát elveszíteni. Eszembe jutott csóri Teréz anyu… mikor kötelezővé tették, hogy bizony el kell olvasni, akkor sem olvastam el, inkább megnézem filmen. Nos, a főszereplő hozzám képest csak piskóta megspékelve némi mázzal, így megosztom veletek nem mindennapi szerelmi életem „hálivúdi” fejezetét.

Ha valakit szeretsz, akkor nincs más tennivalód, mint harcolsz érte. Én is így tettem, vagyis imitáltam a cselekvést. Két és fél hónapot könyörögtem egykori szerencsétlen félnótás kedvesemnek, hogy legalább az elváló okot, okokat megtudjam. Nos, a semmiért hagytak el egészen, amit valahol nem is bánok. Ez a kapcsolat úgyis halálra volt ítélve, nem kellett ahhoz a kaszás sem. Aztán a hormontúltengéses, forró napra esett nyárnak a számlájára írható, hogy egy gyenge pillanatomban egy még szerencsétlenebbel akadtam össze. Az elején minden jól indult, míg nem felbukkantak az egykori exek és a szerelem oltárán feláldozottak, azaz a megdugottak. Az utóbbi lesz csak igazán érdekes! Először nem is tűnt fel a dolog, és ügyet sem vetettem rá, de a kronológiai sorrendet számolgatva a szintén szép reményekkel elbúcsúztatott ex, mint újdonsült hajadon rám való szitkozódásait már nehezebben tűrtem. Ment a kavarás mindenfele. Aztán megkaptam a legnagyobb közösségi portálon egy nyomorult üzenetben az utcai pillangó r- betűs változatát. Mit ne mondjak, egyből rosszul lettem, ahogy olvastam, de áldom az eszem, hogy nem reagáltam rá közönségesen, hanem másnap telefonon odamondogattam a magamét kellően átszellemülten. Ezt követően jöttek aztán csak a cifrább dolgok. Nos, a megdugottak tudni illik barátnők voltak, így nem kell mondjam, miket mondtak egymásról, a fiatalemberről és az ő kis öt pereikről. Hihetetlen, mennyire megváltoznak az emberek, ha más vizekre eveznek, de ez jobb volt, mint bármelyik cirkusz. Igaz, ekkor már én is képben voltam. Az egykori hölgyektől kérdezés nélkül is megtudtam mindig mindent. A legjobb és a legbosszantóbb rész a történetben az állandó, szófosásos pletykálkodás volt. Én értem, hogy megosztjuk a kis életünket egymással, de amikor boldog-boldogtalan komédiázik vele rajtunk, az már drámai tud lenni.

Hogy tovább folytassam kalandom, elmesélem, én nagyon szerelmes lettem. Vagyis csak az hittem, hogy szerelmes lettem. Le-föl liftezett a gyomrom, ha megláttam, (ami utalhatott volna kisebb ételmérgezésre, éhségre). Nekem a pillangók valahogy elmaradtak a hasamban. Lehet, hogy őket éreztem volna? Ezt már úgy sem tudom meg. Imádtam mellette lenni, még ha egy jó szava se volt hozzám, amikor láthattam két percre, vagy azt, amikor rám nézett kedvesen. Pedig ő nem volt kedves. Undok volt, mint egy bilibe szorult, szaros kisgyerek, aki épp’ kiabálni készül, mert a fenekét nem törölték ki! Mégis benne volt minden, ami másban nem, és ha rá néztem, gyengédség, szeretet fogott el. Ő volt a tökély!

Aztán rájöttem, - mivel mindent megtudtam bizonyítékokkal alátámasztva - hogy nem több egy semmirekellő, hazug, ostoba bolondnál! Mentségére most nem használ, hogy a génjeiben az úgynevezett DRD4 dopamin receptor gén változata felelős azért, hogy képtelen monogám kapcsolatban élni, és folyamatosan keresi azokat az alkalmakat, amikor hűtlenkedhet. Gyorsan változtak a cselekmény szálak, és csak azon kaptam magam, hogy nem önmagam vagyok. Nem nevetek, röhögök, idegeskedek más miatt, és felajánlok mindent egy olyannak, aki nem becsült sohasem. Még két percre sem tisztelt. Úgy éreztem, szíven szúrtak egy tőrrel, és a legszomorúbb az volt, hogy nem csak ő döfte belém a kést, hanem a hazug barátok is. Barátok… milyen szép szó, és mégis milyen kevés embert tisztelhetünk meg ezzel a címmel. Az árulót mindig a barátok között kell keresni, és én megtaláltam azt az árulót. Tanulságos, meglepő és valahol még szórakoztató is volt az utóbbi kapcsolatom. Végezetül elmondható, hogy okosabb lettem. Ha majd új kapcsolatba kezdek, elvárom, hogy ne nézzenek hülyének azért, mert a társamtól a kölcsönös tanítást, és a bármikor bármiről való kommunikációt várom el. Vagy, hogy ne okozzon meglepettséget, ha a másikra gondolok, a szívem kalapál, majd kiugrik a helyéről, a vérnyomásom az egekbe szökik. Életem legdrágább kincsét, az időmet herdáltam el olyanokra, akikre nem szabadott volna ránéznem sem. Minden következő nap, életem hátralevő fejezetének első napja. Vigyáznom kell, mikor és kire szánom azt a drága kincset, az időmet.

 

 
 

 


Elérhetőség

Életünk

Ha kérdése lenne, akkor küldjön e-mailt az eletunk@citromail.hu címre!

eletunk@citromail.hu



Statisztika

Online: 2
Összes: 71100
Hónap: 1265
Nap: 44