Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Lázár Ervin családi mesedarab pályázat

2011.08.11

Lázár Ervin családi mesedarab pályázat
a Pécsi Nemzeti Színház és a Jelenkor Irodalmi és Művészeti Folyóirat közös szervezésében


Lázár Ervin fiatalkora fontos éveit töltötte Pécsett, írói pályája kezdetének meghatározó szakaszát, amelyet a Jelenkor folyóirat szerkesztőjeként végzett munka, az irodalmi műhely kisugárzása nagy mértékben alakított. Pécsi tartózkodását, intenzív jelenlétét, szenvedélyes és szeretetteli személyét immár legendák övezik. Ám e kedves és szórakoztató legendáriumnál fontosabb az az irodalom, amit Lázár Ervin megteremtett, s ami egy egész ország olvasóközönségét meghódította. Gyerekek és felnőttek tömegei idézik máig történeteit, hőseit. Így tehát Berzsián költő nem halt meg. Épp ezért hívjuk segítségül, inspiráló útmutatásul Lázár Ervin írói életművét, amikor új mesedarab írására buzdítjuk a magyar írókat.
A pályázat kiírásától azt reméljük, hogy a beérkező művek segítségével színházunk teljesítheti egyik legnemesebb célkitűzését: értéket teremtő előadások létrehozásával már az egészen fiatalokkal is megszerettessük a színházat. Kérjük, hogy a benyújtandó pályaművek ne csupán egyetlen korosztály számára készüljenek, hanem családi előadásként bemutatható színpadi írások legyenek. Bízunk abban, hogy színvonalas pályamunkák érkeznek, amelyek közül a szakmai zsűri által kiválasztott győztes mű bemutatása jelentős eseménye lehet a Pécsi Nemzeti Színház 2012/2013-as színházi évadának.
A pályázatra minden olyan magyar nyelvű színdarab benyújtható, amely még nem jelent meg sem nyomtatásban, sem pedig elektronikus formában, nem mutatták be színpadon, nem nyert díjat korábbi drámapályázaton, illetve előadási vagy közlési jogával más intézmény nem rendelkezik, és teljesíti a pályázati kiírásban foglalt feltételeket. Egy szerző több művet is benyújthat. A darabokat két - írógéppel írt vagy számítógéppel nyomtatott - példányban kérjük.
A pályázat jeligés: az író nevét, címét, telefonszámát külön, lezárt borítékban kell a pályaműhöz mellékelni. Kérjük, a pályamunkákat 2011. október 15-i feladási határidővel "Lázár Ervin családi mesedarab pályázat" feliratú postai küldeményként juttassák el a Pécsi Nemzeti Színház címére (7621 Pécs, Perczel Miklós u. 17.).
A beérkezett pályaművek elbírálását és a díjak odaítélését öttagú szakmai zsűri végzi, melynek tagjai:
Morcsányi Géza dramaturg, műfordító, a Magvető Kiadó igazgatója, a zsűri elnöke
Vári Éva Kossuth-díjas színművésznő, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja
Meczner János rendező, a Budapest Bábszínház igazgatója
Ágoston Zoltán kritikus, a Jelenkor főszerkesztője
Rázga Miklós színművész, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója

A szakmai zsűri döntését követően közjegyző jelenlétében kerül sor a díjazott művek jeligéinek feloldására. A hivatalos eredmény közlésére és a díjak átadására a 2012. évi Színházi Világnapon, március 27-én a Pécsi Nemzeti Színház aznapi nagyszínpadi előadása előtt kerül sor.

Díjak:
Első díj: 1 200 000 Ft
Második díj: 500 000 Ft
Harmadik díj: 300 000 Ft
(A díjak fenti bruttó összegéből a nettó összegek kiszámítása a hatályos adó- és járulékfizetési szabályok és a díjazottak nyilatkozatának figyelembe vételével történik.)

A zsűrinek jogában áll a díjakat megosztani vagy nem kiadni. Az első díjas pályamű nyertese kötelezettséget vállal arra, hogy a művet 2013. május 31-ig sem nyomtatott, sem pedig elektronikus formában nem jelenteti meg, valamint tudomásul veszi, hogy a mű nyilvános bemutatásának jogával fenti időpontig a Pécsi Nemzeti Színház rendelkezik.
A második és harmadik díjas művekre e korlátozások nem vonatkoznak.
Az elismerésben nem részesült pályamunkák kéziratát nem őrizzük meg, e művek íróinak adatait tartalmazó jeligés borítékokat és a pályaműveket - közjegyző jelenlétében - megsemmisítjük.
http://pnsz.hu

 
 

 


Elérhetőség

Életünk

Ha kérdése lenne, akkor küldjön e-mailt az eletunk@citromail.hu címre!

eletunk@citromail.hu



Statisztika

Online: 1
Összes: 89144
Hónap: 1889
Nap: 89